Peca-tavi halak

Ismerjük szomszédainkat az utcában lakókat és jó esetben köszönünk ha szembetalálkozunk valakivel hazafelé jövet. De vajon mennyire ismerjük a felszín alatt lakó vízi szomszédainkat? A napokban láttam a horgász egyesület Facebook oldalán, hogy Kocsis Sándor 26,1 kg-os pontyot és Szikla Szilárd 16 kilós busát fogott. A legilletékesebbe a Peca-tó Sporthorgász Egyesületet kérdeztem meg vajon hány halfaj él a tóban.

A Peca-tó SHE-től kapott tájékoztató alapján jellemzően az alábbi 10 halfaj ami horogra akadhat. Az egyesület biztosította a fotókat is, melyeken a tóból fogott halak láthatók.
A halak kivonatos ismertetésére horgasz.hu oldalt hívtam segítségül ami mögött nem mellékesen szintén egy biai szervezet áll.

Ponty

A Peca-tó halállományának többsége ponty.
Legismertebb és legnépszerűbb halunk. Előfordulása különböző testformákkal és színekkel az élőhely és életviszonyok szerint. Szereti a náddal szegélyezett, jól felmelegedő, iszapos aljzatú sekélyebb tavakat és lassan folyó vizeket.  Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben. A bajusz által könnyen megkülönböztethető a kárásztól. Három sorban elhelyezett öt garatfog, a hát és alsó úszóban lévő erős bognártüske jellemzi.
55-70 cm ivarérett korában és 5-8 kg súlyú. Háromnyaras korára kedvező feltételek mellett elérheti a 40 centiméteres hosszúságot és az 1-2 kilogrammos súlyt. Maximális mérete hazánkban kb. 25-30 kg, hossza 1,2 méter.
» további részletek a pontyról a horgasz.hu oldalon

Harcsa

A legnagyobb ragadozó halunk. Teste csupasz, nyálkás, teljesen pikkelytelen. Feje nagy és a széles száján a felső ajkain, a szájszeglet közelében 2 hosszú, alul 4 rövidebb bajusszálat találunk amik a tájékozódást és ízlelést segítik. Apró tűhegyes fogai vannak (gerebenfogazat) ami reszelőre emlékeztet, szemei kicsik. Színe a fenékhez alkalmazkodik, többnyire fekete vagy szürke. Létezik albínó változata is amit pl. a Duna-Tisza-csatornán már fogtak. Társasan él 5-20 fős csoportokban alámosott mederrészekben, vízbe dőlt fák, tuskók és tavak nádszegélye mellett. A nappalt nyugalmi állapotban tölti, főként éjjel táplálkozó, rendkívül falánk ragadozóhal. Nagyon jó szaglással rendelkezik.
A kifejlett példányok 1-1,5 méteresek és 10-15 kg súlyúak. A harcsa az első életévében 15-20, a második évben 30-40, a harmadik és negyedik évben elérik az 50-80 centiméteres testhosszúságot és a 3 kg-os testtömeget.
» további részletek a harcsáról a horgasz.hu oldalon

Csuka

Lapos fejő őshonos ragadozóhal ami szinte valamennyi édesvizünkben megtalálható a hegyvidéki patakok kivételével. Teste hosszúkás és erőteljes, a pikkelyek aprók, melyek átterjednek a fejre és a farokúszóra is. Színét meghatározza környezete és vizenként nagyobb eltérések is lehetnek. Hasa fehéres, úszói is tarkák. A leggyakoribb kinézet a sárgászöld, halványan csíkozott test. Feje lapos, orra a kacsa csőrére emlékeztet. Szája hosszúkás amiben tűéles fogak helyezkednek el. Falánk ragadozó, áldozatára gyorsan, lesből, takarásból támad, és ritkán hibázik. Ha mégis elvéti a támadást az első mozdulatra akkor nem üldözi áldozatát. Szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül nincs menekvés. Nagyobb példányai esetlegesen, ritkán fürdőzőket is megharaphatnak, sekélyebb vizekben.
Gyors növekedésű hal, egyéves korában eléri a 100 grammos súlyt és kedvező körülmények között 2 nyaras korában az 1 kg-ot. A felmelegedett vizekben nyáron bőséges táplálékhoz jut, az apró halakat szívesen fogyasztja kedvére. növekedése ilyenkor gyors, 5 nyaras korára elérheti az 5 - 8 kg méretet is.
» további részletek a csukáról a horgasz.hu oldalon

Amur

Nevét az Amur folyóról kapta, Oroszország és Kína határfolyójáról, melynek középső és alsó szakaszán elterjedt. Megnyúlt testű, hengeres, oldalról enyhén lapított torpedó formájú, rendkívül izmos hal. Feje a testéhez képest kicsi. A száj félig alsó állású, a szájnyílás hátsó része enyhén lefelé lejt. Az ajkak jellegzetesen vastagok és kemények. A nagy szemek a megszokottnál alacsonyabban vannak. A széles homlokon az orrnyílások és a száj között sekély bemélyedés található. A robusztus test viszonylag kicsi úszókat visel. Pikkelyei nagyok, vastagok és kemények, kaudális peremüket sötét szegély övezi, ettől testén félholdakból álló mintázat látható. Háta zöldesbarna, oldala aranysárga, hasa piszkos sárga színű. A mellúszók vörhenyesek, a többi úszó sötétszürke.
60 évig is elél, elérheti az 1,5 méter hosszúságot és az 50 kg súlyt is. Évenként 2-3 kg a testsúly növekedése és ez idő alatt elfogyaszt 4-500 kg táplálékot.
» további részletek amurról a horgasz.hu oldalon

Süllő

Egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk a süllő és egyben a sügérfélék legnagyobb képviselője vizeinkben. Feje hosszúkás, háta szürkészöld, oldala ezüstös színű. Szája csúcsbanyíló. A hátán kb. 10-12 sötét sáv látható, hátúszói és farokúszója is foltos. Színe élőhelyenként változó amit a víz jellege és aljzata befolyásol. A másfél kilósnál nagyobb példányokat "fogasnak" vagy "fogassüllőnek" nevezik. Ezt a nevet a szájában levő 4 darab kapófogairól kapta (2 felül, 2 lent) melyek segítségével zsákmányol.
Egészen az 1700-as évekig arról spekuláltak, hogy a süllő valami hibrid fajta, a csuka és a sügér keveréke lehet. Ezért adta neki a svájci zoológus Gessner az 1500-as években a Lucio-perca nevet ami "csukasügért" jelent. A leírásában többek között a következőt olvashatjuk: "Ennek a különleges német halnak a feje egy csukáé de a testének többi része meg egy sügér". A tudományos nevét nem régen cserélték le Stizostedion lucioperca-ról Sander lucioperca-ra.
» további részletek sügérről a horgasz.hu oldalon

Compó

Egyik legszebb őshonos halunk, súlya a 3-4 kg.  A legnagyobb 1992-ben regisztrált kifogott példány 3,74 kg volt. A compó-t fényképezés után vissza kell dobni a Peca-tóba.
» további részletek compóról a horgasz.hu oldalon

Kárász

A pontyfélék családjába tartozó kárász vagy más néven aranykárász őshonos halunk. Magas, erősen lapított, sötétsárgás test jellemzi. Magas és néha kerekded háta sötét- és olívazöld színű. A színeiben eltérő a környezet hatására. Bajsza nincs, ez a legegyszerűbb módja a pontytól való megkülönböztetéséhez. Feje kicsi, szája felső állású ajkai a pontynál kevésbé húsosak. Mell és hasúszója rövid, hátúszója hosszú és magas. A páratlan úszói szürkéssárgák és a páros úszók vörhenyesek. Bognártüskéjén 29-31 apró fog található. Pikkelyei erősen ülnek bőrében. Szeme közepesen nagy és írisze sárga aranyozott szélekkel. Az ezüst kárásztól eltérően hashártyája nem fekete.
Szívós halfaj, jól bírja az oxigén hiányos vizeket is. A téli nyugalomra az iszapos fenékbe ássa be magát és túléli a kisebb vizek fenékig való befagyását is. A ponttyal együtt hibrideket hozhat létre (pontykárász, kárászponty).
A hazai vizekben ritkán elérik a 20 cm-es hosszúságot és a 70 dkg fajsúlyt.
» további részletek a kárászról a horgasz.hu oldalon

Dévérkeszeg

A legismertebb keszegfajtánk és általában a ponty közelében lábatlankodik. Magas és lapos testforma jellemzi. A fiatalabb példányok színe ezüstös a felnőtteké világosabb barna árnyalatú. Orra legömbölyödik és szája csúcsos. Európában szinte mindenhol megtalálható és csapatosan él.
Elérheti a 70 cm hosszúságot és az 5-6 kg-os súlyt bár a 2 kg-os példányok is már nagynak számítanak a hazai vizekben.
» további részletek a dévérkeszegről a horgasz.hu oldalon

 
Méretkorlátozás az Országos Horgászrend szerint történik. Fajlagos tilalom pontyra-harcsára nincs.
A tó garantáltan törpeharcsamentes.

Ha többet szeretne megtudni a Peca-tó Sporthorgász Egyesületről akkor látogasson el honlapjukra:  www.biatorbagyipecato.hu  vagy keresse a Facebookon.

(Égő Ákos)

Tovább a cikkre

A horgásztó születése

1956 ősze a horgásztó szempontjából is jelentős dátum

A biatorbágyi horgásztó, születéséről Környei István: BIATORBÁGYI horgász KRÓNIKA című könyve olyan szépen beszámol, hogy nehéz bármit is hozzátenni. A szerző eredetileg az 1991. évi Pest megyei helytörténeti-krónikaíró pályázatra írta a dolgozatot amivel 500 forint értékű jutalmat kapott. 2005-ben szerzői magánkiadásban megjelent mű sajátos hangvételben számol be a horgásztó kiépítésének részleteiről 1952-1970-ig. Minden pecatavi lakosnak el kellene olvasni, hogy tudja tulajdonképpen kiknek köszönhetjük a tavat mely lakóhelyünket meghatározza. A könyv a Karikó János könyvtárban kölcsönözhető. Pár mondatban megpróbálom összefoglalni a lényeget.

A történet 1952-ben kezdődik amikor 34 helyi lakos meglapítja a Biatorbágyi Sporthorgász Egyesületet elsősorban az agresszív orvhalászat megakadályozására. 1955. januárjára megszerzik a Szélesárok, Töki, Etyeki, Füzes, Benta, Bara patakok, és a Százhalombattai torkolat törvényes horgászjogát. Az akkori rendszer nem nézte jó szemmel a horgászatot, semmirekellő időtöltésnek tartották, a Termelő Szövetkezet inkább a földekre kívánta  a semmirekellő horgász egyesületi tagokat. Barátságukat viszont nem tudta kikezdeni a politika, dacolva mindennel kerékpárra pattantak és közösen örömmel jártak horgászni a Benta torkolatához a Dunára és a Velencei tóra is. Egy ilyen velencei horgászaton fogalmazódott meg a helyi horgásztó gondolata. A történet szerint 1956. januárjában durr-defektet kap a horgász egyesület titkárjának (azaz a könyv szerzőjének) Csepel motorkerékpárja sóskútról Bia felé. Míg Környei István várakozik a megmentőjére, a Tófarok menti vízzel elöntött területeben gyönyörködve bevillan a gondolat, milyen jó hely lenne ez horgásztónak. Ráadásul éppen arra jár Palóc Ferenc is Pusztazámor felöl a K25-ös traktorjával aki hasonló ötlettel rukkol ki a csodás táj láttán. Akkoriban már nincs nyoma a malmoknak, megműveletlen lápos területen csupán a mezei zsurló borítja a vidéket. Ha dátumhoz kötnénk akkor 1956. január 22-én határozza el az egyesület, hogy horgász tavat építenek a 0104 helyrajzi számú Tófarkban lévő Békarokkás területén. Innentől kezdve felgyorsulnak az események és tó építésének és a horgász egyesületnek kalandos útja volt a jelenlegi állapotokig.

A tényleges munka 1956. július 10-én kezdődött amikor is elkezdték kiépíteni a gátakat és a zsiliprendszert 46 sporthorgász közreműködésével Szeptember közepére a tó gyakorlatilag kész volt. Tudjuk mi következett 1956. őszén, a polgári kezdeményezésből született és egyre népszerűbb horgásztó sorsára a későbbiekben rányomta a bélyeget a politika. De nem csak a soha semmilyen segítséget nem nyújtó biai pártvezetők, hanem például a Csemege és Édesipari Gyár is szemet vetett a csinos tóra. A gyárban dolgozott két alapító tag akik révén egyre közelebb került a gyár a horgász egyesülethez. 1962-ben felépült egy horgásztanya ahol a gyár üzemeltetésében csokoládék és kekszféleségek voltak kaphatók. Az egyesület neve Biai és Édesipari Horgász Egyesület lett. Zavaros sikkasztási perekkel terhelt időszak után végül 1967-től a törzsgyökeres horgászok kiszorultak a horgásztanyáról a terület az édesipar üdülője lett. Az igazán szép területre pihenő övezetet tervezett a tanács, megkezdik a parcellázásokat. Először munkásőröknek és színészeknek biztosítanak üdülőterületeket a pataktól nyugati területeken a jelenlegi Pecató utca Fenyves utca környékén. Nem véletlen a Thália dűlő elnevezés sem.
1970 tavaszán a biatorbágyi tanács rendkívüli ülésén a Magyar Horgász Szövetség javaslatára az Édesipari Horgász egyesület tevékenységét beszünteti és a Zalka Máté MH. BM. Horgász egyesületet nevezik ki jogutódnak. Itt ér véget Környi István   naplója, az 1970-es évek utáni időszakról majd később.

Tovább a cikkre