Számtalan madarat látunk körülöttünk, vannak akik csak pár hónapra költöznek ide de vannak akik állandó lakótársaink.
Vigh Attila összegyűjtötte a jellemző pecatavi madarakat. Ismerjük meg őket.
A kertekben előforduló madarak nagyon hasznos munkát végeznek. Rengeteg rovart és növényi kártevőt fogyasztanak és így segítenek kertünk védelmében.
Házi veréb (Passer domesticus)
 |
| Kép forrása: MME |
A fej eleje, valamint a fejtető középső része barnásszürke, a szemtől kezdődő s a halántékon keresztül a tarkóig húzódó széles sáv szürke. Hasi oldalának egyéb alsó részei fehérek, az oldalak felé hamuszürkések. Farktollai sötétbarnák. Szeme barna, csőre fekete, de télen szürke, s csak a hegye sötétszínű; lába sárgásbarna.
Többnyire magevő, azonban opportunista fajként bármit fogyaszthat. Utódait előszeretettel táplálja különböző gerinctelenekkel magas fehérjetartalmuk miatt. Nálunk (Európa) nem vonuló. Mind a két nem részt vesz a fészeképítésben és az utódgondozásban. Fészkét általában az épületek különböző üregeiben helyezi el, de faodvakban, gólyafészkekben, valamint ritkán fák sűrű lombjaiban is költhet. Jól tolerálja az ember jelenlétét, valószínűleg ezen tulajdonságának köszönheti széleskörű elterjedését.
Magyarországon rendszeres fészkelő.
Mezei veréb (Passer montanus)
Feje teteje, halántéka és nyakszirtje vörösbarna. Szemsávja, a szeme alatt levő sáv, hátsó fültájék-foltja és az állát-torkát beborító nagy folt fekete. Pofája és nyaka felső része fehér; hasi oldala fehéresbarnás.
Ősszel és télen gyommagvakkal táplálkozik. Tavasszal és nyáron hernyók és levéltetvek teszik ki az étrendjét. Nem vonuló, állandó madár. Régebben kártevőnek minősítették és irtották is, mert megdézsmálta a gabonaföldeket.
Faodvakban, elvétve háztetőkön fészkel, 2-3-szor évenként, de elfoglalja a fecskefészkeket, a hasznos odúlakók részére kihelyezett mesterséges fészekodvakat is. Az első fészekalj áprilisban, a második júniusban, a harmadik pedig augusztusban teljes. Fészke gyökerekből, szénából és tollakból van magasra halmozva. Fészke kerek, melyet oldalbejáróval épít. 5-6 tojása szennyesfehér alapon sűrűen borítva szürke és szürkésbarna pontokkal és foltokkal tarkított.
Széncinege (Parus major)
A csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig.
Megismerhetjük a „nyitnikék” és „tí-cső” kiáltásairól, díszes tollazatáról ezt a mindenevő madarat. Étlapjukon főleg rovarok, különféle ízeltlábúak: pókok, szöcskék, poloskák és hernyók szerepelnek. A nagyobb vagy keményebb falatokat karmos lábukkal a fákhoz szorítják, erős, hegyes csőrükkel feldarabolják és lenyelik (akár a fákból is kiszedik a hernyókat, petéket). Télen főképp az olajos magvakat fogyasztják. Amikor kitavaszodik, a tojó szűk nyílású odút keres a fán, majd abba rakja 8-14 tojását. A fészeklakó fiókáknak mind a két szülő gondját viseli. Állandó madarunk, így segíthetünk neki madáretető kirakásával.
Kenyérrel való etetés, annak élesztőanyag tartalma miatt tilos.
Kékcinege (Parus caeruleus)
A nevét kék fejtetőjéről és kékes szárny- és farokvégről kapta. Csőre, torka, valamint fehér arcfoltjait közrefogó szem- és nyakszalagja fekete, hasa sárga, háta és szárnyai zöldes színűek.
Énekhangja vidám trilla, egyébként sokféle hangadása közül a legismertebb a „tszí-tszí-tszí-tszit”.
A faj igen hasznos kis rovarpusztító, kedvelt táplálékát lepkehernyók, pókok, poloskalárvák, lószúnyogok, bársonylegyek képezik. Állandó madár, telente kényszerűségből magvakat fogyaszt; ilyenkor rendszeresen felkeresi a madáretetőket, akár más madárfajok társaságában is.
Gyakori vendég a kihelyezett fészekodvakban. Az elfoglalt odvakban gyökerekből és fűszálakból építi fel fiókái jövendő lakhelyét, amit mohával és szőrszálakkal puhán kibélel. Évente kétszer költ.
A költés ideje április-július között van.
Házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros)
Karcsú testű, egyenes tartású madár, rozsdavörös farkát sűrűn rezegteti. Elég félénk, ideges mozgású, táplálékát gyakran felröppenve szerzi meg. A teste színe változó, sokszor olyan szürkésbarna, mint a tojó, mások szürkésfeketék, mint az idős hím.
Hangja: egyenes, kissé éles
„fiszt” fütty, amelyet gyakran türelmetlenül ismételget. Ha nagyon izgatott finoman csetteg is hozzá:
„fiszt, tek-tek-tek”.
Elsősorban rovarokat és pókokat eszik. Gyakran kiemelkedő ponton ülve les zsákmányára, de a talajon ugrálva is táplálkozik. Néha repülő rovarokat is fog.
Évente rendszerint kétszer költenek áprilisban és júliusban.
Csak a tojó épít, sziklafal alkalmas résébe, fali üregbe, gerendára, üres füstifecskefészekbe, tág szájú mesterséges fészekodúba.
Vonuló madár de kis számban akadnak áttelelők is.
Erdei pinty (Fringilla coelebs)
 |
| Kép forrása: MME |
A hím olyan, mintha kékesszürke sapkát viselne: a homloka koromfekete, fejteteje, nyakszirtje kékes palaszürke. Szeme környéke, pofája világos rozsdabarna, begye és melle vörhenyes. Dolmánya vörhenyesbarna, felső háta és farcsíkja élénk sárgászöld. A test alsó része bor piros. Szárnyán a színek csíkokban váltakoznak: a középső szárnyfedőtollak fehérek, a két szélső kormánytoll csaknem fehér, a többi szürke.
Évente 2-3-szor költ, az első fészekalj áprilisban, az utolsó június végén röpül ki.
Magokkal, gyümölcsökkel, hernyókkal, rovarokkal és pókokkal táplálkozik. Fiókái számára leginkább a földön gyűjt rovarokat; a magvakra főleg télen fanyalodik.
Vonuló madár, néha áttelel.
Zöldike (Carduelis chloris)
A magevőkre jellemző kúpos csőre halvány hússzínű. A kifejlett hím színe élénkzöld (erről kapta nevét is), a tojó színe tompább, szürkébb. Mindkét nemre jellemző az élénksárga szárnytükör és faroktő.
Erős csőrével a fák és növények magvait fogyasztja, de pusztítja a hernyókat és az ormányosbogarakat is.
Szívesen fészkel tűlevelű fákon, bokrokon.
Évente rendszerint két fészekalj nő fel, az első április-májusban, a második a június-júliusi időszakban.
Állandó fajnak számít
Kenderike (Carduelis cannabina)
 |
| Kép forrása: MME |
Karcsú és hosszú farkú, rövid, szürke csőrű madár. A háta és dolmánya valamennyi tollazatban barna, torka krémfehér, közepén jellegtelen sötét pettyezettel. A fejoldal a szem fölött és alatt világos mintájú, piszkos szürke pofája közepén világos folt van. Kézevezői fehéren szegettek. A hím homloka és melle vörös, ősszel barnásvörös és részben elfedik a világos tollszegélyek. Tarkója egyöntetűen szürke. A nőstény tollazatában nincs vörös szín, tarkója barnásszürke, a mellén és a fejtetőn finoman sávozott.
Magevő madár, fiókáit is elsősorban apró gyommagvakkal táplálja. Különösen kedveli a félig érett magvakat, nyáron például a gyermekláncfű termését.
Fészkét vadrózsa- vagy galagonyabokorban, borókában, fiatal lucfenyő ágai között, szőlőtőke alkalmas hajlatában, mindig alacsonyan, néha alig arasznyira építi a talajtól.
A tojó egyedül kotlik. A hím többnyire a közelben tartózkodik, és ha párja elhagyja a fészket, nyomban mellé szegődik. A fiókák 10-12 nap alatt kelnek ki. A tojó az első napokban melengeti őket, később már mindkét szülő etet. A fiókák 11-13 napos korukban hagyják el a fészket. Szüleik még legalább tíz napig etetik és gondozzák őket.
Meggyvágó (Coccothraustes coccothraustes)
 |
| Kép forrása: MME |
Feje nagy, nyaka rövid, termete tömzsi. Kékesfekete szárnyain fehér keresztszalag található. Feje fahéjszínű, háta gesztenyebarna, testalja ibolyaszínű. Fekete torokfoltja van.
Magevő madár, elsősorban kemény magvak, vadcseresznye, galagonya, juhar, kökény és kőris terméseit és rügyeit fogyasztja, de megeszi a hernyókat is.
Fészkét vékony ágacskákból építi és növényi rostokkal puhára béleli. Általában ágvillába épít, a lombkorona belsejébe, lehetőleg vízszintes ágakra.
Magyarországon rendszeresen fészkelő, állandó, de az állomány egy része elvonul.
Tengelic (Carduelis carduelis)
Jellemző rá a feltűnően piros-fehér-fekete sávos fej, ez a fiatalokról még hiányzik. Nyaktöve, válla és háta sárgás, begye, melle oldalai élénk vörhenyesbarnák. Torka, farcsíkja és a hasi oldal többi, eddig meg nem említett része fehér. Szárnya világosbarna, fekete és fehér mintázattal. Csőre hosszú és hegyes. A párzási időszakban viszont fehér. A nemek nem igazán különböznek egymástól.
Magokkal, hernyókkal és bogarakkal táplálkozik. Május elejétől július végéig általában kétszer költ, de előfordul harmadszori fészkelése is. Ilyenkor a fiókák etetése augusztus elejéig is elhúzódhat. Előszeretettel választják a fészek építéséhez az akácfát, különösen a gömbakácot és a vadgesztenyét.
Rövidtávú vonuló madár.
Feketerigó (Turdus merula)
 |
| Kép forrása: MME |
Csőre sárga, szeme fekete, lábai barnák. A hím fekete, a tojó barnás színű, a fiatalok az első vedlésig pettyezett mintájúak.
Bogarakat és azok lárváit, pattanóbogarakat, cserebogarakat, lószúnyogokat és gilisztákat zsákmányolnak, de nagyon szeretik a gyümölcsöket is. Egy részük állandó, más részük a Földközi-tenger nagy szigetein és Olaszországban tölti a telet.
Az erdei élőhelyeken április elején kezdi a költést. A szárazabb nyár közepi periódust kivéve kétszer költ. A városi élőhelyeken március végén kezdi a költést és három fészekaljat is felnevelhet.
A városokban fészkelők egy része helyben marad és a telet nálunk tölti. Az erdőben fészkelők szeptemberben kezdik a vonulást.
Balkáni gerle (Streptopelia decaocto)
 |
| Kép forrása: MME |
A vadgerlétől egyszínű, sárgásbarna hátoldala és a nyak hátulján húzódó rövid fekete gallérja különbözteti meg. Farka alsó oldala csaknem a faroktőig fehér. Kézevezői feketék, szeme piros. Hangja vihogó kacagással kevert egyhangú búgás.
Főleg kultúrterületeken költ, az utóbbi időben terjeszkedni kezd erdőszélekre vagy a folyó-menti ligetekbe, erdősávokba. Évente négy-öt fészekaljat is nevel február és november között.
Főleg szántóföldön termesztett növények magvaival kukoricával, napraforgóval, búzával és gyommagvakkal táplálkozik.
Hazánkban állandó madár. Télen magtárak, sertésólak, gazdasági udvarok környékén több százas csapatokba verődik.
Csicsörke (Serinus serinus)
Kis termetű, sárgás tollazatú, sötéten sávozott madár. Rövid csőre tömzsi, farcsíkja élénksárga. A hím homloka, szemöldöksávja, torka és begye zöldessárga. A tojó sűrűbben sávozott, alul szürkésebb, felül barnásabb.
Elsősorban a települések lakója, ahol főleg kertekben fészkel. A településekkel határos gyümölcsösökben, szőlőkben, erdőszéleken ugyancsak megtaláljuk. Zárt erdőkben nem fészkel.
Fészkelése április 20. körül kezdődik. Első fészekalja általában május elejére válik teljessé. Minden költés alkalmával új fészket épít.
Többnyire vonuló faj, amely kora tavasszal érkezik és október végén vonul el.
Vörösbegy (Erithacus rubecula)
Tollazata hátán barna, hasán fehér, begye, mint ahogy neve is mondja, vörös.
Hazánkban a domb-, és hegyvidékek madara, gyakori fészkelő a dús aljnövényzetű, bokros aljú lomb-, vegyes-, és fenyőerdőkben, de a fás kertekben is megtelepszik. Viszonylag hosszú csüdje a felborzolt avaron való lépegetésben segíti. Halk füttymotívumokkal induló erőteljes, trillázással véget érő éneke a legkorábban - már március második felében - felhangzó madárdalok közé tartozik.
Táplálékát leginkább a talajon keresi. Vékony, hegyes, tipikus rovarevő csőre van. Ezzel fog rovarokat, férgeket. Különösen a tavaszi és az őszi vonulás idején azonban sok bogyót is eszik, az áttelelők pedig rájárnak az etetőkre.
Elsősorban talajon vagy annak közvetlen közelében fészkel. Földi üregben, gyökerek között, erdei híd gerendáján, farakás között, elhagyott harkályodúban, néha mesterséges fészekodúban költ.
A nálunk telelő példányokat apróra vágott almával, főtt hússal, sajttal, friss túróval, főtt tojással, lisztkukaccal etethetjük.
Szürke légykapó (Muscicapa striata)
Hátoldala szürkésbarna, fejteteje sötéten pontozott. Fehéres mellén vékony, hosszanti sávozás. Szárnyát és farkát gyakran meglebbenti. Leshelyéről gyors libbenéssel vág a repülő rovarokra, majd visszaszáll pihenőhelyére. Hangja vékony, kissé érdes
”szi-szi”.
Évente egy, ritkábban két alkalommal költ, először májusban.
Elsősorban repülő rovarokat, főleg nagyobb testű kétszárnyúakat, szúnyogokat, darazsakat, apró bogarakat zsákmányol, de a tavaszi érkezést követően és az őszi vonulás idején- különösen hűvös reggeleken, gyakran a földön ugrálva is vadászik, vagy a fák törzséről és ágairól szed le rovarokat.
Nagy fakopáncs (Dendrocopos major)
 |
| Kép forrása: MME |
Tollazata fekete-fehéren tarkázott. Nagy vállfoltja fehér, sapkája fekete. Fehér arcoldalán összefüggő fekete sáv nyúlik a tarkóig. Hasoldala fehér, az alsó farkfedők élénkpirosak. A hím tarkóján élénk piros folt. A tojó fején nincs piros szín, a fiatalok egész fejteteje piros.
Nem kötődik erdőtípushoz, de előnyben részesíti a fenyővel elegyes élőhelyeket.
Odúját különböző fafajokba készíti. Élő és korhadt, kiszáradt fákban egyaránt megtalálhatók fészekodúi. Évente egyszer költ, esetenként pótköltése is lehetséges.
Fatörzseken, vastagabb ágakon, ritkábban vékony gallyakon vagy a talajon keresi táplálékát. Ha sok a hernyó, rendszeresen látható a vékony ágakon, ahonnan a leveleken lévő hernyókat eléri. Az őszi-téli-kora tavaszi időszakban gyakran táplálkozik a kéreg alól, vagy vés a farészben mélyebbre az ott élő farontó rovarok után.
A téli időszakban gyakran fogyaszt csonthéjas gyümölcsöt, makkot, fenyőmagot és egyéb terméseket. Rájár a téli etetőkre is és szívesen eszi a napraforgómagot.
Télen nem vonul el.
Ökörszem (Trolodytes troglodytes)
Fahéjbarna tollazata van. Rövid farkát felfelé tartja.
Dús aljnövényzetű erdőkben, fákkal, bokrokkal szegélyezett folyók, patakok és vízmosások környékén költ. Április és július között két költése van.
Apróbb rovarok, szúnyogok, és lepkehernyók, rovarpeték, lárvák és pókok képezik táplálékát. Ezeket egér módjára, gyorsan bujkálva keresi a legsűrűbb helyeken, gyökerek, indák, farakások és rőzsecsomók között. Télen apróbb magvakat is fogyaszt.
Magyarországon rendszeres fészkelő, nem vonuló madár.
Csuszka ( Sitta europaea)
Feje teteje, háta és szárnyai szürkéskékek, az arcrész mindig fehér, a hegyes csőr és a szemsáv pedig fekete. Hasának színezete alfajtól függően a fehértől a vörösesbarnáig változhat.
Öreg lomberdők, elegyes erdők, ritkábban tűlevelű erdők fészkelője. Június elején az állomány kisebbik része másodszor is költhet. Természetes vagy mesterséges fészekodúkban költ.
Főleg a fák törzsén és ágain keresi táplálékát. Ügyesen mozog fejjel lefelé is. Fő táplálékát a lombozatban élő mezeipoloska-lárvák és a különböző hernyófajok alkotják.
Az őszi és a téli időszakban kéregrepedésekbe, ághajlatokba, ágvillákba magokat, terméseket rejt el. Állandó madár, a párok télen sem válnak szét. Egész évben a fészkelő hely közelében maradnak és azt aktívan védelmezik a fajtársaikkal szemben.
Nyaktekercs (Jinx torquilla)
 |
| Kép forrása: MME |
Finoman mintázott tollazata távolabbról egyszínű szürkésbarnának látszik. Hátoldala és hosszú, kerek végű farka szürke, barna és sárgás foltokkal és vonalakkal tarkított. Agyagsárga hasoldala szürkésbarnán sávozott. Lába harkályszerű, két ujj előre, kettő hátra irányul. Fejtollait felborzolva nyakát gyakran ide-oda tekergeti. Ritkán kerül szem elé, inkább éles hangja árulja el.
Táplálékát gyakran a földön ugrálva keresi, rovarokat, hangyákat, hangyatojást eszik. Utóbbit hosszú, ragadós nyelvével szedi fel.
Május második felétől kezdődik költése. Másodköltése ha van, július közepére esik. A többi harkályféléhez hasonlóan nem épít fészket. Az odú csupasz aljára rakja 7-12 tojását.
Táplálékának zömét a hangyák adják. Fiókáit kizárólag ezek lárváival, bábjaival, illetve kifejlett egyedeivel eteti. Apró horgokkal ellátott nyelvhegye (ami szintén jellemző a harkályfélékre) segíti a hasadékokban, bolyokban élő táplálék összefogdosásában.
Őszi elvonulása szeptember második felére, október elejére esik. A telet Afrika trópusi tájain és Indiában tölti.
Füstifecske (Hirundo rustica)
A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, mellénye és homloka élénk rozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás, és ahogy idősödik a madár, úgy válik egyre hosszabbá és vékonyabbá, alsó részén pedig néhány fehér toll is megjelenik.
A kecses, gyors füsti fecske hasznos madár: repülő rovarokkal, levéltetvekkel, kisebb lepkékkel táplálkozik. Ha már kevés a táplálék, pókokra és hernyókra is ráfanyalodik. Az ősz közeledtével mind kevesebb rovar repked a levegőben, így egyre inkább a vízpartok környékén keresgél. Amikor eső közeleg, a rovarok is földközelben maradnak, ezért jelzik az alacsonyan szálló fecskék az időjárás változást.
A füsti fecske évente többnyire két – bőséges időben három – fészekaljat nevel fel.
A füsti fecskék első csoportjai március végén-április elején térnek vissza, de érkezésük egészen június elejéig is elhúzódhat.
Molnárfecske (Delichon urbica)
A hím és a tojó hasonlít egymáshoz, mindkettőnek kékesen fénylő fekete a háta, míg begyük és hasuk fehér, a fiatalok pedig barnás-feketék. Lába fehér tollakkal borított.
Nagy csapatokban vonuló madár, csapatokban is költ. E madár repülő rovarokkal táplálkozik. Rendszerint csak egy-két évet él, de megfigyeltek már 14,5 éves madarakat is.
A költési időszak májustól szeptemberig, néha októberig tart, ez idő alatt akár kétszer-háromszor is költenek. A fészek agyagból készül és elkészítéséhez körülbelül 2500-szor kell fordulnia.
Források:
- Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület: www.mme.hu
- Wikipedia
- Csodálatos állatvilág, Wild life fact file; ford.: Mester K.: (2000)
