Az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól, azaz népszerűbb nevén a KRESZ a 28. §-ban részletezi az elsőbbségi szabályokat az útkereszteződésben:
28. § (1) Az útkereszteződésben – ha a (2) bekezdés rendelkezéseiből más nem következik – a járművel elsőbbséget kell adni
- a) a jobbról érkező minden jármű és
- b) a balról érkező villamos
- részére.
- a)204 minden járművel a megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű részére, továbbá minden ilyen gépjárművekkel kísért (közrefogott), zárt csoportban haladó megkülönböztető fényjelzést használó gépjármű részére;
- b) az olyan útról érkező járművel, amelyen az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” vagy „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, a keresztező – illetőleg a kiegészítő táblán vastag vonallal jelzett – útról érkező jármű részére;
- c) földútról érkező járművel a szilárd burkolatú útról érkező jármű részére;
- d) körforgalomban haladó járművel a körforgalmat keresztező villamos részére.
A Pecató területén sokszor előfordul, hogy az, aki hosszabb, egyenesebb úton közlekedik, úgy véli, neki van elsőbbsége. Pedig bizony nincs védett utcánk, minden kereszteződésnél meg kell adni a jobbról érkezőnek az elsőbbséget. Különösen igaz ez a Kertbarátok terére. A Tó sétány felé haladó autósok a legritkább esetben adják meg az elsőbbséget az Estike utcából érkező járműveknek. Pedig szigorúan meg kell adni, akárcsak a híd felöl érkezőknek a Kertbarátok útjáról érkezőknek az elsőbbséget. De számtalan kereszteződés van, ahol balesetet okozhat a figyelmetlenség. Attól, hogy föld út van a kerekek alatt, még ugyanúgy vonatkozik mindenkire az elsőbbségadási kötelezettség.
Persze, elvileg minden elkerülhető, ha mérsékelt sebességgel közlekedünk. A terület jelenleg közút, vagyis a hivatalosan megengedett maximális sebesség a lakott területekre jellemző 50 km/h. Mindenki beláthatja azonban, hogy ilyen sebességgel a Pecató területén tilos és életveszélyes közlekedni. Nyáron a nagy sebességgel haladó járművek által felvert por nemcsak a gyalogosan közlekedőknek kellemetlen, hanem a lakókat, nyaralókat is zavarja. Egyre több kisgyerek közlekedik, kerékpározik az utcákon, vigyáznunk kell rájuk is. Akadnak – általában nem hivatalosan – kihelyezett táblák 20, de még 5 km/h korlátozásról is, de nemcsak ezeken a területeken, hanem a Pecató egész területén javasoljuk a lakó- és pihenőövezetekre jellemző 20 km/h-s maximumot.
A jó idő beköszöntével egyre nagyobb gondot jelent a parkolási szabályok be nem tartása. A legtöbb probléma ilyenkor az ideiglenesen itt tartózkodó vendégekkel van. Horgászszezonban a legváratlanabb parkolási módokkal találkozhatunk, a parkolónak kijelölt Kertbarátok terén. Nem ritka a forgalommal szemben az út közepén való parkolás a horgászház kapujában. Sajnos ez még akkor is jellemző, ha senki nem áll a parkolóban. Kérünk minden érintettet, hogy tartsák be a parkolási szabályokat. Itt is hasonló a helyzet, a földút nem ment fel a szabályok betartása alól.
A Pecatót elhagyva a Sóskúti útra való kikanyarodáskor a jobbra tarts szabályt figyelmen kívül hagyva előfordul, hogy a bal oldali, lekanyarodó sávban próbálnak kihajtani. Ez azért is problémás mert néhány éve kihelyezték a kikerülési irányt jelző táblát aminek még a bizonytalanoknak is egyértelműsíteni kellene mi a teendő. Általában a vendégségbe érkező autósok szokták ezt a hibát elvéteni, a helyi lakosok kevésbé. Nagyobb problémát a kereszteződésben parkoló autósok jelentik. Sokszor egy egész napon keresztül várakozik ott autó ami balesetveszélyes a kikanyarodást is megnehezítheti. A KRESZ 40. § 5/d pontja világosan kimondja hogy az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méter távolságon belül tilos megállni. Ott is.
Figyeljünk egymásra!