Az elején gyorsan tisztáztuk, hogy egy valódi játszótér kialakítása a szigorú európai uniós szabályozások miatt kizárt, de egy grund vagy park működhet. Így ha játszótérről is beszélünk, az nem a szó klasszikus értelmében vett játszóteret jelenti, hanem inkább egy közösségi teret. Nem is színes, gumipárnás mászókákat szeretnénk, hanem egy olyan területet, ahol nemcsak a gyerekek, hanem a helyi felnőttek is találkozhatnak. Ide lehetne több közösségi programot szervezni, olyanokat, mint például az év végi Mikulás, vagy a pecatavi karácsonyfa-állítás.
![]() |
| Jól látszik, hogy a telket nem használják, nem lett volna rossz játszótérnek |
2015. július 27-én ezt a levelet küldtem el:
Először is a pecataviak nevében szeretném megköszönni pozitív hozzáállását. Ahogy beszéltük, röviden vázolom, mire is gondoltunk.
Égő Ákosnak hívnak, én szerkesztem a www.pecato.hu weboldalt és tulajdonképpen rám marad a helyi érdekképviselet is. Néhány lelkes lakóval karöltve igyekszünk tenni szűk lakókörnyezetünk otthonosabbá, szebbé tételéért.
Jelenleg a tó körül több mint 250 ingatlanban laknak, a kint élő gyerekek száma egyre nő. Az én 8 éves iker fiaim is ide születtek, itt nőttek fel. Bár a környék csodálatos, de sajnos a pecatavi ingatlanok között nincs olyan terület, ahol a gyerekek biztonságban játszhatnának. A közeli homokbányában szoktak bandázni a nagyobbak, de az mégsem annyira ideális. A terület adottságából adódóan még egy kis sík terület sincs, ahol legalább focizni lehetne. Ezért elhatároztuk, valamilyen módon kialakítanánk egy gyermek grundot, egy közösségi teret. Nem szigorú értelemben vett játszóteret, hanem inkább egy parkot, ahol a gyerekek jól érzik magukat. Az önkormányzat is támogatna bennünket ez ügyben, de sajnos megfelelő területet ők sem tudnak biztosítani. Mi tagadás, játszótér szempontjából a legideálisabb fekvésű telek az Öné. Közel a kisbolt, közel a büfé, a horgászatba belefáradt gyerekeknek is jó helyen van. Autóval is meg lehet állni mellette.
Arra szeretnénk tehát kérni, amennyiben van rá lehetőség, akkor az említett 5942/13 hrsz. telket a lakóközösségnek átengedni szíveskedjen, hogy egy kis parkocskát, gyermekgrundot, közösségi teret ki tudjuk alakítani ott. Úgy gondoltam, hogy kigazolnánk, esetlegesen terepet rendeznénk, hogy egy kis focipályát, hintát, homokozót ki lehessen alakítani. A kerítést körben megjavítanánk és egy kaput építenénk.
Természetesen a bérlést egy szerződés formában rögzítenénk, vagy ahogy Önnek megfelel. Sajnos bérleti díjat nem nagyon tudunk fizetni, de cserébe a terület rendezését, állagmegóvását tudjuk garantálni. Ha ebben a formában nem megfelelő, akkor kérem, jelezze, hogy Önnek, miként lenne jó.
Köszönöm segítségét
Szívélyes üdvözlettel
Égő Ákos
Erre a levélre a mai napig nem érkezett válasz. Elküldtem egy másik címről is, hátha valami technikai ok miatt nem ért oda, de semmi. Telefonon többször munkaidőben, aztán, hétvégén is próbáltam ismét elérni az ingatlan tulajdonosát, de ettől kezdve nem fogadta hívásom. SMS-re sem reagált. Elkeserítő volt.
Közben július végén a telek tulajdonosának első pozitív visszajelzésén felbuzdulva pályáztunk a biatorbágyi Összefogás építési alap pályázatán, a közösségi tér kialakítására.
Ezzel a pályázattal 375 000 Ft támogatást lehetett nyerni, mely célja “a civil társadalom megerősítése, a közösségek megerősítése, a meglévő infrastrukturális hiányosságok kiküszöbölése, valamint a város közterületeinek költséghatékony fejlesztése.” Különösebb dolog nem kellett hozzá, a kiírás szerint: “Pályázatot nyújthat be minden olyan magánszemély, gazdasági társaság, civil szervezet, mely Biatorbágy közigazgatási területén e Rendeletben megfogalmazott célok érdekében felújító, építő munkát végez.” Gondoltuk, a cél tökéletes, és a kiírásnak megfelel kis közösségünk. Így három civil kezdeményezővel (Andresz Anita, Bakos Andrea, Égő Ákos) a kötelező 10% önerő vállalása mellett beadtuk az anyagot. Az összeg nem volt nagy, de kezdésnek jól jött volna. A pénzt elvileg 2015. szeptember 15-ig kifizették, és mivel azóta erre sem érkezett válasz, nyilván nem mi nyertük meg.
Azért ez nem ért váratlanul, mert közben annyi kiderült, hogy magánterületre történő fejlesztési támogatás nem valószínű, hogy menni fog. Az akkori tervek pedig a 5942/13-as telekre vonatkoztak (a beadott anyag itt megtekinthető).
Mivel nekem - a legelső pozitív beszélgetésünket kivéve - nem sikerült a telek tulajdonosával kapcsolatba lépnem, az Önkormányzathoz fordultam segítségért. Szeptember 10-én végül Varga László alpolgármester úr elérte a tulajdonost. Már nem lepődtem a híreken, erre számítottam. A tulaj konzultált a jogászával, és arra jutott, hogy egy ilyen használati megállapodás közép-hosszú távra kockázatokat rejt magában, így mégsem adja oda a telkét. Az ötlet egyébként továbbra is tetszik neki, de nem tud vagy nem akar évekre kötelezettséget vállalni e téren. Annak ellenére, hogy rizikót csupán közösségünk vállalt volna a befektetett energiával és pénzzel, mégis azt mondom, nincs is ezzel semmi baj, megértem, ha valaki ezt így gondolja. De azt nem tudom megérteni, vajon ezt miért nem lehetett két szóban megmondani, megírni nekem. Ráadásul külön jeleztem, ha az elképzelésünk nem megfelelő, várom a javaslatot. Sok-sok hiábavaló illúziótól, felesleges erőfeszítéstől mentesültem, mentesültünk volna. Arról nem is beszélve, hogy ennek tudatában be sem adtuk volna a pályázatot.
Sajnálom, hogy így alakult, mert ha minden a tervek szerint megy - és ez nem a pályázattól függ - idén decemberre megcsináltuk volna a közösségi teret. Sokan jelezték támogatásukat, jöttek volna segíteni, még munkagépekkel is.
Mint kiderült, a másik területnek nincs támogatása. A horhos (6077/1 hrsz), mint közösségi tér, földrajzilag nagyon kiesik a pecató közösségi vérkeringéséből, így oktalanság lenne erőforrásokat pazarolni erre a területre.
![]() |
| Esetleg ide még lehetne tervezni valamit. |
Viszont a legutóbbi lakossági gyűlés után azt beszélgettük, hogy a 5942/14 hrsz önkormányzati területen kompromisszumokkal, okosan, mégis csak ki lehetne alakítani valamit. A jelenlegi parkolóból elkerítve nem túl nagy, de használható grundot lehetne csinálni. Ezzel talán érdemes lenne még egy kört futni. Ki mit gondol?
(2015. 11. 01. - Égő Ákos)





