Mostanáig a 7. sz. választókerületbe
tartozó Pecató városrész Fideszes képviselője Kecskés László
volt. Hogy Laci miként képviselte a helyi közösség érdekeit,
arról nagyon megoszlanak a vélemények.
A Pecatóért Egyesület nemrégiben
kapta a tájékoztatást, hogy a 2019. októberi önkormányzati
választásokon Szakadáti László és Kecskés László – a
Fideszben megváltozott erőviszonyokra hivatkozva –, nem
jelöltetik magunkat képviselő jelöltnek a helyi Fidesz-KDNP
színeiben. Ez azt jelenti, hogy a 2019-2024-es ciklusban már nem ők
lesznek a képviselőink.
Tájékoztatásuk szerint a közéleti tevékenységüket a helyi civil életben, civil szervezetekben folytatják, ugyanazzal az elhivatottsággal, meggyőződéssel és programmal, ahogyan eddig is. Az önkormányzati választáson megválasztott új képviselő-testülettől az eddigieknél nagyobb érzékenységet és tudatosságot várnak el a harmonikus városfejlesztést előtérbe helyezve. Úgy gondolják, a civil szervezetekre nagyobb feladat hárul mint eddig. Ahogy Szakadáti László írja a tájékoztató levélben: „Határozottabban meg kell követeljék a hatalomban lévőktől, hogy a város értékeinek, lehetőségeinek valódi megvalósítói, teremtői és szellemi irányítói legyenek. A városfejlesztés közösségteremtő tevékenység!”
Ebben
tökéletesen egyetértünk.
(2019. 07. 05. - Égő Ákos)